Szeptember 15-én lejárt az Ukrajnából származó mezőgazdasági termékekre vonatkozó uniós behozatali korlátozó intézkedés, a piaci zavarok kezelése érdekében azonban a moratóriumot továbbra is fenn kell tartani – jelentette ki Nagy István.
Az Ukrajnából származó búza, a kukorica, a repce és a napraforgó behozatalának tilalmát Magyarország továbbra is fenn tudja tartani - jelentette ki Nagy István szerdán Brüsszelben.
Az Európai Bizottság több lehetőség előkészítésén dolgozik, amik korlátoznák az áremelést. Többek között tárgyalásokat folytatnak megbízható beszállítókkal az elfogadható árak folyosóinak kialakításáról.
Ana Brnabić szerb miniszterelnök hangsúlyozta, hogy az Európai Unió bejelentése, miszerint Szerbiát nem mentesítik az oroszországi kőolajimport tilalmáról szóló határozat alól, gyakorlatilag a Szerbiával szembeni szankciókat jelenti.
A közel-keleti állam illetékes ügynöksége Szerbiát is rátette azon országok listájára, amelyek élelmiszert szállíthatnak az arab államba és értékesíthetik.
A legkisebbeket ringató, a nagyobbakat ügyességi játékok várták. Az esemény keretein belül babacsomagokat is osztottak, de nem utolsósorban jótékonysági akciót is szerveztek a temerini Varga Heléna gyógyulásáért.
A brazil együttes - a magyar válogatott szempontjából kedvezően - 30-27-re legyőzte a cseh csapatot a dán-norvég-svéd közös rendezésű olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokság középdöntőjének utolsó fordulójában.
December 17-én szabadítsuk fel Belgrádot, Vajdaságot, Kragujevacot, Kruševacot és Kraljevot, ezt követően tavasszal pedig Újvidéket! Erre szólította fel a választókat szombat este a tartományi székvárosban tartott kampánygyűlésén Marinika Tepić.
A család és a hagyományos értékek védelme a legfontosabb - hangzott el a Nemzeti gyülekezés - Államalkotó erő nevű lista kampányzáró rendezvényén, Belgrádban. Az összefogás képviselői szerint Szerbia szent és a pártok felett áll.
Kollégánk hosszabb ideig tartó betegség után ma hunyt el - tudatta szerkesztőségünkkel családja. Guba Éva 2020 óta volt a Pannon RTV munkatársa, mint Tisza-menti tudósító.
A hideg idő beköszöntével elérkezett a disznótorok ideje. Legalábbis ott, ahol még éltetik ezt a hagyományt. Ma már a falvakban is egyre kevesebben döntenek a disznóvágás mellett, aminek több oka is van.