Azzal, hogy a tagországok vezetői nagyon erőteljes döntést tudtak hozni a bővítéssel kapcsolatban, "hatalmas lépést tettünk a helyes irányba" - jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben.
Az Európai Tanács úgy határozott, hogy megkezdi a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával és Moldovával – írja X-oldalán közzétett közleményében Charles Michel, az uniós tagállamok állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács elnöke.
Csillapítani kell a koszovói helyzetet, beszélni kell és kerülni kell a provokációkat - mondta a szerb elnök ma, miután az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozóján sorra találkozott az európai vezetőkkel.
Az Európai Unió tagországainak vezetői megállapodtak Ukrajna és Moldova tagjelölt státuszának megadásáról - jelentette be Charles Michel, az uniós tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke Twitter-üzenetében.
Keddtől a beoltott magyar és moldáv állampolgárok szabadon - azaz karantén- és tesztkötelezettség - nélkül utazhatnak a két ország között - tette közzé a hírt Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon.
Felhívják a figyelmet arra, hogy az ünnepek után legyenek körültekintőek a közlekedésben résztvevők, ugyanis torlódások várhatók az utakon és a fizetőkapuknál.
Képzőművészeti kiállítás nyílt tegnap Adán. A tárlaton Pesznyák Erika adai festőművész és rajztanár, valamint egykori és jelenlegi tanítványainak alkotásai tekinthetők meg.