Idén több mint 23 ezer sürgős intézkedést hoztak a családon belüli erőszak miatt Szerbiában. Ebből csaknem 7 ezer esetben el kell távolítani az elkövetőt a lakásból - mondta Nebojša Stefanović.
Hálaadó szentmisén ünnepelték a bánáti katolikus hívek a nagybecskereki székesegyház felszentelésének 150. évfordulóját. A jubileumi ünnepségen részt vett többek között Luciano Suriani, pápai nuncius.
Száz évvel ezelőtti eseményeket felidéző interaktív, multimediális kiállítás nyílt Újvidék központjában. Az első világháború történéseit, illetve azon idők neves embereinek élettörténeteit mutatja be.
Késekkel felfegyverkezve tört be Szerbia görögországi nagykövetségére egy férfi délelőtt. Az épületben dolgozó biztonsági őr azonnal riasztotta a rendőröket, akik elfogták az illetéktelen behatolót.
A tizenötödik Ricsaj Népművészeti Találkozón Óbecsén a zenekari nagykoncert, a gyermektánccsoportok bemutatkozása és a népművészeti foglalkozások mellett néprajzi kiállítás is nyílt.
Könnygázzal oszlatták szombaton a francia rendőrök az üzemanyagadó emelése ellen tüntető "sárga mellényesek" közé keveredő szélsőségeseket a párizsi Champs-Elysées sugárúton.
Nagy volt az érdeklődés a belgrádi Nemzeti Színházban. A darabot Kásler Miklós, Magyarország emberi erőforrásokért felelős minisztere is megtekintette.
Eszerint jövőre Szerbia államkasszájába 1246 milliárd dinár érkezik, a költségek és kiadások ezt 23 milliárd dinárral meghaladják majd, vagyis összesen 1269 milliárd dinárt tesznek ki.
Hagyományos disznótort szervezett a Piros Tulipán Hagyományápoló és Környezetvédő Egyesület Tiszaszentmiklóson a Szent József-plébániatemplom udvarában, amelyen a falu fiataljai is részt vettek.
Tizenhárom pedagógus vett részt a Fejlesztő tréning - konfliktuskezelés, kommunikáció az oktatásban címmel megtartott továbbképzésen a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központban.
Mátyás király és az Anjouk kora a témája az idei Kárpát-medencei Honismereti Versenynek, hiszen 2018 Mátyás király-emlékév. Szabadkán 26 csapat mérte össze tudását.
Tizenöt európai állam- és kormányfő támogatta Alexander Van der Bellen osztrák államfő kezdeményezését, amelynek célja a klímaváltozás elleni küzdelem erősítése.
Most már hivatalos, hogy Románia, Bulgária, Görögország és Szerbia közösen pályázik a 2028-as Labdarúgó Európa- és a 2030-as Világbajnokság megrendezésére - jelentette be Vanja Udovičić.
A horvát határhoz közeli Velika Kladuša térségében több száz migráns tartózkodik, többségük most már a mintegy 800 férőhelyes Polje-i befogadóközpontban.
Aggodalmát fejezte ki a szerb termékekre kivetett koszovói vám miatt az Amerikai Egyesült Államok pristinai nagykövetsége. Mint írják, nem világos, hogy a döntés hogyan szolgálja Koszovó javát.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
Hosszú évek óta problémát jelent az adaiaknak a szeméttelepről áradó kellemetlen szag és füst. A hulladék lerakóhely okozta nehézségekről a helyiek panaszkodtak stábunknak.
A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.
Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.